Fabrikett, fapellett, lágyszárú brikett forgalmazása

Csökkentse fűtési költségeit a nálunk megtalálható megújuló energiaforrások felhasználásával, mellyel megőrizheti saját egészségét és környezetét.

Hazánkban, de a világon más helyeken is, igen fontos a környezetvédelem.

 

Magyarországon, és a világon bárhol élő emberek elsősorban olyan energiát használnak föl nagy mennyiségben, melyek kitermelése, vagy megtermelése, hatalmas környezeti károkkal, a környezet megterhelésével és ezzel együtt élőhelyünk fokozódó szűkülésével, átalakításával, valamint egészségünk romlásával jár együtt - mivel minél több energiára van szükségünk a fejlődéshez.

Életünk minőségi, egészségügyi rombolásával azt hiszem mindannyiunk tisztában van. A környezetünk gátok nélküli rombolása miatt nem látott méreteket ölt hazánkban a rákos és egyéb súlyos megbetegedések száma. A természeti katasztrófák gyakorisága szembe tűnő, de az ezekkel járó mindinkábbi súlyosabb helyzet kialakulása is, melyek már nem egy adott országrészre jellemzőek, hanem az egész országra, sőt, a környező országokra, de az egész világra is. 

Életünk ma elképzelhetetlen elektromos áram használata nélkül. A fosszilis energiahordozókból előállítható elektromos áram előállítása során, az előállítás, a transzformáció és a szállítás alkalmával is az energiatartalom csupán 1/3-a hasznosul. Ezért az egyik legfontosabb cél az energiatakarékosság figyelembevételével, hogy a megújuló energiaforrást hasznosító, helyben, helyi tulajdonban lévő decentralizált áramtermelési és hőtermelési lehetőségek alakuljanak ki, és perspektivikus távlatban egyre jelentősebb szerepet kaphassanak az így kialakult helyek.

Tudjuk, hogy a napjainkban használatos energiaforrások, előbb - utóbb el fognak fogyni. Ez azt jelenti, hogy még ebben az évszázadban, ha nem találunk egy új energiaforrást, akkor energiaválság fog létre jönni a Földön. Ennek következtében összeomlik a világgazdaság, egyben ez azt is jelenti, hogy akár a háborúk korszaka köszönt majd bolygónkon be, főleg azokon a helyeken, ahol még fellelhető energia található.

A napjainkban használatos energia, amit saját pénztárcánkon is megérzünk, eléggé drága. Ennek oka a világpiacon lezajló különböző hatások együttese, mint gazdasági, mind politikai értelemben, ezért olyan új energiaforrást kell találnunk, mely mindenki számára bármikor elérhető és megfizethető. Egyszerű módon felhasználható, tiszta, viszonylag kis energia ráfordításával lehet új, nagy hatásfokkal bíró és nagy hő leadó képességű energia termelésére alkalmas anyagot biztosítani. Ilyen termékek a környezetünkben fellelhető mezőgazdasági hulladékok, melyek megfelelő technológia alkalmazásával alkalmassá tehetők a kivánt cél eléréséhez. Honlapunkon a teljesség igénye nélkül megneveztük ezeket az anyagokat, így itt nem térek külön ki rá.

Magyarország topológiai viszonyai miatt, mint megújuló energiaforrás, a nap, a különböző biomassza termékek, a szél és a kis vízi erőművek létesítése jelenthet alternatívát a fosszilis energiahordozók használata mellett. Azonban ezek fölhasználása, mint megújuló energiaforrás, nem jelent nagy ugrást az emberiségnek, mert nem képesek azt az űrt pótolni, amit a fosszilis energiahordozók hiánya fog majd jelenteni. A biomassza termékeken kívüli technológiai alkalmazások, gépek, erőművek, szélkerekek, különböző napkolleketorok, egyedi telepítése pedig óriás anyagi forrásokat igényelnek.

Önmagában a megújuló energiaforrásként rendelkezésre álló szilárd állapotú fabrikett, fapellet és más biomassza termékek sem képesek biztosítani az energia szükségletünket, de jelenleg magasabb hatás fokkal bíró, tisztább és felhasználásukkor környezetet alig terhelő olcsó energiaforrás nem áll rendelkezésre.

Vannak már biztató kutatások a fosszilis energiákat kiváltó hidrogén felhasználására vonatkozóan, de ezek még gyerek cipőben járnak. A jövőben, mivel más, tiszta energiatermelést biztosító és óriási mennyiségben rendelkezésre álló anyag nem áll rendelkezésünkre, meg fog teremtődni annak feltétele, hogy létre jöjjön a hidrogén alapú gazdasági társadalmi szerkezet, addig azonban várnunk kell. Meg kell barátkoznunk addig, a mai napig rendelkezésre álló megújuló energiaforrások felhasználásával. 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 4
Heti: 19
Havi: 172
Össz.: 94 546

Látogatottság növelés
Oldal: Környezetvédelem
Fabrikett, fapellett, lágyszárú brikett forgalmazása - © 2008 - 2024 - fabrikett-fapellet.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »